Fecskepapagáj
(Lathamus discolor)

Bár Lathamus nemzetséget a legtöbb rendszer(tan) az ecsetnyelvű lórikhoz sorolja, azonban szoros kapcsolat mutatható ki a lapos farkú papagájok válfajaival is és nagy a valószínűség, hogy a fecskepapagáj átmenetet képet a két csoport között.
Újabban kimutatták, hogy a fecskepapagáj közelebbi rokona a lapos farkúaknak, mint korábban vélték. A tojó ugyanis egy sor fehéres foltot hord a szárnya fonák oldalán, ami a Psephotus, Platycercus és Neophema fajokra jellemző. A fecskepapagáj a piros alsó farok fedőtollai is a lapos farkúakkal rokonítja. Végül koponya alkata is jobban hasonlít az előbb felsorolt fajokéra, mint a lórikéra. A fecskepapagáj akárcsak a lórik felkeresi a virágzó eukaliptuszokat, nektárral és a virágokon lévő rovarokkal táplálkozik. Ez is magyarázza, hogy sok rendszerező a csőr alakja és a nyelve hasonlósága miatt miért osztotta be a lórik közé.
Leírása: Hossza 25 cm, alapszíne zöld, hasa sárgászöld. Homloka, arca és torka vörös, feje teteje kék. Szárnya és frka 12 cm hosszú. Kis szárnyfedői vörösek, az evező tollak külső zászlói kékek. Farka barnásvörös, csőre szaruszürke. A tojó arcán a vörös folt kisebb kiterjedésű, szárnyának fonákján jól látható szalagot visel. A fiatalok a tojóra hasonlítanak.
Élőhelye: Délkelet-Ausztrália, Tasmánia és a Bass-szoros nagyobb szigetei. A szárazföldnek saját populációja nincs, csupán csak telelőhelyül szolgál az egyébként Tasmániában fészkelő madaraknak. Vonuló madár lévén augusztus, szeptember táján átrepüli a Bass-szorost, annak nagyobb szigetein vagy Tasmániában költ, majd a tavaszi hónapokban visszarepül a kontinensre. Táplálkozása révén tehát a virágzó fákra van utalva. Mivel az ausztráliai eukaliptuszok virágzási ideje ugyan azon fajon belül is eléggé különböző, a papagájoknak állandóan vándorolniuk kell a táplálékért. Röpte gyors, sebes, éles fordulatokkal. Röpülés közben kipiroslik a szárnyalj széle, ami pompásan érvényesül. Társaságszerető madarak. Ki s csapatban kóborolnak. A csapat költési szezonban is együtt marad. Táplálékkeresés közben a madár állandóan mozog, virágról virágra szállva. Odúban költ, és csak 2-4 tojást rak. A költési idő a déli félteke nyarára esik (szeptembertől januárig), de erősen függ az eukaliptuszok virágzásától.
Először 1863-ban jutott Európába, a londoni állatkertbe. Azóta többször importálták.
Tartása, tenyésztése: Évekkel ezelőtt vásároltam két pár fecskepapagájt egy külföldi börzén. Hazatérve, mivel tél volt, fűthető madárházban helyeztem el őket egy 2,5 m hosszú, 80 cm széles volierben. Új helyüket hamar megszokták. A felkínált gyümölcsöket szívesen fogyasztották. Tél lévén almát, körtét, narancsot, mandarint kaptak, a banánhoz nem nyúltak. Étrendjüket naponta kiegészítettem főtt rizzsel, melyhez mézet, virágport, darált kekszet, reszelt sárgarépát kevertem. Magkeverékük kölesből, fénymagból, kendermagból és apró szemű napraforgóból állt. Előszeretettel csipkedték a felkínált fűzágakat is. Nagyon szerettek fürdeni, itatáskor lucskosra fürödte magát a kis csapat. Fürdés után természetesen friss ivóvizet kaptak. Tavasszal 20x20x35 cm-es odúkat szereltem röpdéjükbe, de nem mutattak költési hajlandóságot. A következő év is szaporulat nélkül telt el. Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mit csináltam rosszul. Eszembe jutott, hogy vándormadarak! Alig vártam, hogy a következő év tavaszán melegedjen a kinti hőmérséklet. Áprilisban egy udvari volierbe költöztettem őket, ezzel létrehoztam számukra egy új környezetet. Étrendjüket kiegészítettem virágzó ágakkal, melyet előszeretettel csipegettek. Hamarosan elfoglalták a számukra felszerelt odúkat és megjelentek az első tojások. Mind a két pár alatt 4-4 tojás volt, melyeken a tojók kotlottak. A kotlási idő 20 napig tartott. A hímek ez idő alatt etették párjukat. Az egyik pár alatt terméketlenek lettek a tojások. A kicsiket mindkét szülő etette. Étrendjüket kiegészítettem tojásos eleséggel, mivel a lisztkukacot nem voltak hajlandóak megenni. Kaptak még az éppen érő gyümölcsökből is (cseresznye, barack, málna), amit előszeretettel fogyasztottak. A fiatalok kirepülése két hónapos korukban történt. Önállóvá válásuk után is együtt hagytam őket az öregekkel, mert azok nem voltak velük szemben agresszívak.
Megállapítható, hogy a fecskepapagáj kellemes természetű voliermadár. Sosem lármázik és abszolút békés. Bár megeszi a magvakat is, mégis nagy mennyiségű gyümölcsre és friss, lehetőleg virágos ágakra szorul. Széklete hígabb a többi magevő papagájénál, ezért lakásban történő tartását nem javaslom. Olyan madártartónak való, aki szereti a kihívásokat és biztosítani tudja számára a kissé szokatlan, változatos étrendet.

Horváth Csaba írása, A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők 2010. júniusi számából